az ember törékeny lelkileg, ha helyesen fogalmazok így.
talán legjobban tizenegy-két éves korában. ilyenkor kezd rájönni arra, hogy él, hogy vannak fontos dolgok, és kevésbé fontosak. szerelmes lesz. érzi, hogy jó, aztán rájön, hogy fáj. először.
de ahogy telnek az évek egyre több csalódás éri. először úgy érzi belebetegedett, és elnyelte a sötétség. ez egy szomorú, kicsit depressziós időszak. mondjuk van aki jobban éli meg. ezután kicsit hozzászokik a fájdalomhoz. beletörődik, hogy meg fog halni egyszer, hogy még milliószor fog csalódni, és rossz dolgok is történnek vele. megerősödik, és nem fog már mindig sírni ha bántják, ha kiabálnak vele, ha egyedül marad. sétál a napsütésben, és már akkor is mosolyog ha valami fáj.
ez nem a boldogság. ez csak beletörődés a bánatba, a múlandóságba, és a fájdalomba.
nem fogom most már a képébe ordítani, hogy szeretem. meghagyom magamnak, és várom, hogy elmúljon. nem akarok előtte sírni. túl nagy vagyok hozzá. hagy legyek csak a mindig vigyorgó régi ismerős. így mindenki jól jár.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.