van, hogy megijedek. van, hogy annyira megijedek, hogy sírni kezdek. ez pedig sajnos néha éppen az énekkaron jön rám. végülis.. a dal hangulata, az én hangulatom. mégsem volt olyan durva, mint ami tavaly.
egyszerűen csak álltam egyedül. az még nem volt vészes. aztán azon gondolkoztam milyen lesz visszagondolni rá hét év múlva. arra ahogy beszélt velem, ahogy nézett, ahogy.. szóval fájni fog. ha rágondolok előjön újra az, hogy igen, ő egyszer egészen összetört, és ha elolvasom amit akkor írtam, fél éve a fizika előtt újra sírni fogok. ez voltam én. ez volt ő. talán nem használom ki jól a rendelkezésemre álló időt. talán nem is kéne. félek nagy dolgokat tenni, mert olyan rossz lesz visszagondolni rá, hogy igen, ez volt. már nem lesz semmi. és ha lesz is, nem az.. és nem úgy, ahogy akkor volt. örökre a múltat temetem. eltakarja a jövőmet, és megfojt. de nem tudok mit tenni. 7 év múlva talán... máshogy gondolom majd. hogy ő fontos volt-e.. hogy mások fontosak voltak-e.. talán nem számít majd. vagy igen.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.