talán egy új részhez érkeztem. talán nem lenne baj, ha kicsit megállnék és elgondolkoznék. úgy érzem ez a korszak, amit most élek meg egészen meg fog változtatni. már most, pár hét után máshogy látom a dolgokat. kicsit úgy, mint régen, de kicsit másképp.
hiperkarma. ez is egy olyan zene, ami összetöri a szívem, pont mint ezer másik. a zenék ugyanúgy, mint az emberek.
ebben a két hónapban elég sokan bántottak. komolyabb dolgok csak mostanában voltak, de már előtte is próbálkoztak. kicsit idegen így végigmenni az iskolán. olyan új. tetszik is, meg nem is. belül jobban küzdök magammal, mint eddig bármikor. nem tudok dönteni, nem tudom kezembevenni az irányítást, csak száguldoznak az események, történnek dolgok és én nem tudok mit tenni.
de érzem, hogy erre szükség van, erre a sok baromságra, hogy aki leszek majd az olyan legyen amilyen.
kicsit mintha hallgatnék, de közben kikívánkoznak belőlem dolgok. de rengeteg viszont a szívemben vár és figyeli az eseményeket. van, amit senki nem tud. semmi fontos.. csak kicsit jó, hogy akkor mondom el amikor nekem tetszik.
a régi sebek még mindig megvannak, csak eltakarják őket az újak.
felelőtlen vagyok. igen, tudom, olyan vagyok, mint egy gyerek.. de nem szeretnék megváltozni senki kedvéért. így érzem jól magam, nem fogok magam ellen cselekedni..
vannak szerelmek. de semmi nem mer komolyra fordulni. szóval továbbra is várakozik a szív, vár valakire már hosszú évek óta.. talán csak ez tartott életben. talán ez sem.
de mindig mindenki adott valamit. nem írtam róluk talán soha.. de segítettek, hogy ez legyek. igen, még Ő is segített, akinek csak azért sem árulom el a nevét.. szóval ő azt adta nekem, hogy továbbra se higgyek semmiben és hogy ne mindig mindenkivel amikor csak lehetőség van rá..
valószínűleg az egész bejegyzésből senki nem ért semmi, de nem zavar, mert úgyis magamnak írom, mert tetszik ez a zene és világvége hangulatom van, de nem az a sötétség, hanem amikor egyedül vagyok és mindennek látom az értékét, még ha nem is tudom felfogni.. sajnos sosem fogom.. ilyenkor lenne jó az a hangulat, amit az olasz koleszból őriztem meg, hogy körben ülünk az üveget adogatva miközben énekelünk.
egy olyan pillanat amiért megéri élni. mint mikor elszöktünk farsangról és ültünk a szobornál. :) néhány értelmetlennek és jelentéktelennek tűnő pillanat, ami mégis annyit ér.. talán más, mint Vele részegen a sötétben, de nem rosszabb.
jelennek nem volt olyan jó, mint emléknek. azt hiszem volt benne valami..

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.