itt magamnak sírok. a világ kettétörte a szívem. sikítok. zavar van belül. hülye lidércnyomás. minden nap írok hogy könnyebb legyen. de mégsem az. csak mikor elszállok. hiányzik. jobban mint bármi. soksor éreztem ilyet. most is őszintén. becsukom a szemem és forog a világ. mert ugyanaz van mint évekkel ezelőtt. csak most vele. csak most volt egy kis valóság. a valóságban tört össze. szerettem. szeretem? bármit megadnék a nyaramért. hogy újra átélhessem. hogy újra boldog lehessek. egyre távolabb kerülök attól az időszaktól. jönnek a gondok. a zűr. nem megy a tanulás. nem megy semmi. már nem csak az after kísért. minden porcikámban ott van ő. megtalált a bánat. mindeközben kicsit érzem azt a dolgot mint C-nél. hogy valami nagyon rossz bennem. hogy ezt nem kéne. nem kell a vonzódás hozzá. de ő nincs mindig itt. általában a nyaram van itt. nem az a bizonyos újabb hiba. bár talán a nyár is hiba volt. inkább olvasnom kéne. kizárnom a valóságot és a kicsi világom. mert mindig másra nézünk. szúrnak a szilánkok. szúr a semmi is. már érzem a törést. ha fél év alatt csak egy nyárra tudtam felállni akkor inkább hasalok életem további részében. rohadt könnyek folynátok már..
ez a világ rosszul van kitalálva. mert folyton elhatalmasodik a baj..

fordulópont. mert a szívszilánkok újra üzemel. mert már a név is többet mond el. amíg tartott az a csodálatos időszak addig műanyag lufi volt. igen. valami amit hittem és ami olyan gyorsan szertefoszlott, olyan gyorsan kidurrant ahogy csak tudott. nem maradt utána semmi. de én akarom hogy maradjon. én szívszilánkokat akarok. hiszen tudom hogy úgyis előjönnek majd. ha megunja magát az üresség és fellép a bánat.. ha pedig a bánat végetér akkor helyreáll a rend. ha rend lesz befogadóbbá tesz a boldogságra. aztán jön az új műanyag lufi. vagy majd nem hagyom hogy összetörjenek. építek magamban egy szupergépezetet ami ellenállóvá tesz. amit nem tudnak áttörni a vírusok. és a fájdalom..
mert az a levegő amit csókja préselt a tüdőmbe eltűnt. sok mindent kaptam de nem érzem őszintének. kihasználva érzem magam. hogy csak egy játék volt a mi kis nyarunk. hogy itt volt velem, itt volt nálam, amit sosem képzeltem volna el. egy barátom vagy mim szavaival: az álom teljesült 2010 nyár. de ahogy megvonta magát tőlem úgy tűnt el a boldogság. vagy csak kiborította a depresszióm miatt jött sírás zpben. nem tudom biztosan. most mondhatnám hogy leszarom csak hogy az ő hozzáállását tanusítsam de nem tudom helyes lenne e. hiszen minden rá emlékeztet. de nem is merek gondolkodni a dolgokon. inkább a testieken mint a lelkin.. mert a lélek meggyötört.
és érzem hogy semmi nincs bennem amikor befahéjazva fekszem a sötét szobában és érzem hogy nem tudok sírni. beállok a forró víz alá, rajzolok a bepárásodott üvegre és próbálok sírni. kicsit magam vagyok. aztán kijövök és elszáll az a kis lélekdarabka. szilánk sehol.. nincs szívszilánk.. megváltoztam és attól tartok nem a jó irányba.. a tüdő és az orrbaszás rák felé. a májbetegségek és az erek összeszűkülése felé. az öngyilkosság felé. vagy épp messze tőle. hiszen az csak pánik volt. elég üresnek érzem magam ahhoz hogy ne tegyem meg. amikor vannak terveim azok is hamar elszállnak vagy csak ledönti őket valami.. mindegy. a lényeg úgyis az hogy nem hagyom magam gyógyulni. pedig ha elfelejteném, ha lenne hozzá elég lelkierőm csak a szívszilánkok maradnának. végül miután a vér és a genny kifolyt gyógyulni kezdene a seb és végül.. visszajönne ahogy nyáron tette és újra romba döntne mindent..

ennyire felzaklat ez a dolog? a tudatalatti ezt érezteti..

1 órája elköszöntem mindenkitől, hogy hősöket nézzek.
ehelyett naptár, smsek és msnes naplóbejegyzések segítségével visszamenőleg összeállítottam a programomat. gondoltam kiírom fbra, hogy "ki tudja mit csináltam júli 13-án?", de nem is tudom mit gondoltak volna rólam. közben rájöttem hogy azt hiszem zsuzsinál hősöket néztem. ez az mikor esztiék is ottvoltak? :S
összefolynak a napok.. kibogoztam de nem vágom.. xD BOGOZD KI!! BOGOZD KI!!! BOGOZD KÍÍÍ! :DDD
na.. heroes. <3

mi dönt le mindent?
az érzelmek. az érzelmek mindig bezavarnak és elrontanak mindent. a helyzet lehetne szép és jó de valaki hiányzik. na baszódjon meg! én ezt kurvára nem fogom hagyni és nem zavarhatnak össze és soha többé nem törhetik össze a szívem. csak mert az önpusztításban és a fájdalomban találom meg magam és melankolikus vagyok és mindent összevéve a legrosszabb ami lehetek.. és tudom hogy hagyni fogom hogy olyan dolgok történjenek amitől végem.
és el fogom veszteni a szép napokat.. ezt a kábé egy hónapot csak hogy szenvedjek.. mint az előző ötben. de kurvára nem akarom és csak ÉN akarok lenni.. hülye önzőségemben. senki más nem kell. nem akarom az órámat nézni kétpercenként, hogy hívjon már mert úgysem fog. és nem is fontos csak mindig kell valaki. de nem akarom...
ha gondolkozom jön a fejbelövés. na kéész. elköltözöm nevet változtatok. na most tisztalap. újrakezdem. csak a hülyeség. nem érdekel a suli. a szüleim. meg minden faszság. pasik még annyira sem. csak én leszek. én életem. én fogom élni ÚGY AHOGY AKAROM. készpassz és pont.

-törölve.-
(3 óra 4 perc.. takarodj!)

amíg meg van a lehetőségem rá, hogy megöljem magam addig rettegni fogok, hogy egyszer megteszem. könyörgöm csak ne kezdődjön előlről az egész..

Frederick Banting és Charles Best, köszönöm az életem. nélkülük halott lennék.

ez az egész mi a rohadt úristent akart jelenteni?! :O
negyed 7 óta valami értelmes társaságot várok, de úgy tűnik mindenki alszik..

félek attól aki lehetek.
aki voltam, a félénk kislány, ahhoz hozzászoktam. aki most vagyok, akármennyire is gyorsan változik, tudom milyen, mert ahhoz is hozzászoktam. de aki leszek, azt nem ismerem.. azt el sem tudom képzelni és rettegek tőle hogy olyanná válik aki a kislány vagy a jelenlegi én SOHA nem akart lenni.
nem tudom elképzelni, hogy a tükörből egy felnőtt szempár figyel majd. hogy egy felnőtt szája csókol majd valakit, ha ugyan ki tudom heverni addigra azt ami most folyik..
hogy felnőtt lesz a test és ennek a rohadt léleknek, ha létezik.. fel kell nőnie!
úgy érzem nem állok rá készen. bár az életben tényleg minden így működik.. de az életem megint olyan idegen. mintha egy idegen házban laknék, idegenek közt.. és még az is idegennek tűnik aki vagyok.. bár nem annyira mint a jövő.
rájöttem hogy tudok alkalmazkodni. talán valamelyest jól is érzem magam idegen közegben, de mégsem az igazi.. szóval.. nem is tudom mi a fontos. nem is tudom mit keresek..

gonosznak érzem magam. mert nem jön be az oldal. mert nem tudok vele beszélgetni. pedig nem tehetek róla. épp csak megjött a szokásos komment. hogy kezdődhet az esténk. megint. nem magyarázom be magamnak hogy vagyunk egymásnak valakik. sőt nem csak vele.
az élet kezd félelmetesen irányt váltani. és nem tudom hogy ezt meg kéne-e állítanom. talán az, amitől félek, hogy azzá válok mégis a helyes út. talán szeretni kéne azt ami jó nekem és nem rettegni hogy olyan leszek mint mindenki.
ha most vele beszélhetnék nem filozofálnék.
de ha mindenki elmegy egyedül maradok.

párápápáppáá két óra van. :D

mikor megkérdezik jártunk-e.
mikor rájössz hogy "idegenekkel" is világ a világ.
mikor egy régi szerelmed ismerősnek jelöl.
mikor a múlt és a jelen egymásba kapcsolódik.
mikor átlagban napi 3 órában azt látod hogy egy gyilkos emberek agyait szedi ki.
mikor rájössz hogy egy héten belül 4 pipa volt ami körülbelül 6-7 óra. egy óra 100-200 cigi. vagyis 1000 ciginek megfelelő volt a füst.
mikor ráébredsz hogy minden ami van más és minden ami volt megmaradt és minden ami lesz már itt van és belezavarodsz a létbe ezért nem is engeded magadnak hogy agyalj.
kétnaponta pihi.
ja és a net szarakszik.
zsuzsinak pedig bocsi, de későn értem haza. most kajáltam. és ilyenkor nem illik hívni. szóval majd beszéljünk.
"vagyok aki leszek. leszek ami marad."
nélküle olyan idegen..

nem adom fel magamat. lesznek mások de nem fogok elveszni. nem kellenek kamubarátok. csak az őszinték. de ők örökké.
nem akarok olyan felszínes lenni mint mindenki.
nem akarok olyan lenni mint mások. tartsanak elmebetegnek nem fog érdekelni. nem változom át szőke cicababává. az nem én lennék. senki kedvéért nem leszek semmi..

i'm so sorry my friends. i did that yesterday.. again.
it's not a T or R. it's just a line. but it's means a lot of things. for example the stuff's end. life's end. my end. but it wasn't that. fortunately..
but there is a new problem.. again. i must hide that.. because that's my weakness. i'm weak.. and i hurt myself. because i get crazy.. it wasn't because of a boy. The boy..
it was because of life. because of world. a wild world. because of my fear.
it's just a stupid line. it will wear on..
and i will be myself again. i'm myself. but a weak myself..

ott vagy. nézlek. látlak. nem nézlek. ne lásd hogy nézlek.
hangosan beszélek. hogy vegyél észre. halkan beszélek. hogy ne legyek túl feltűnő.
kérlek csak egy kicsit nézz rám!
felejteni próbálsz. én is. de én nem azért fordulok el. csak félek. tőled. hogy megsemmisítessz. érted meghalnék. de nincs miért.
nincs köztünk semmi. csak némaság. meg félelem. kavarás. és pár percnyi közös múlt.
de szeretlek. őrülten. visszavonhatatlanul. ok nélkül. bután. részegen. fájdalommal. de főleg bután.

(ez most lehetne privát. de leszarom ki olvassa. :D)
szeretlek újra és újra és újra. csak látnom kell. ennyi az egész. ezt egy estével vívtad ki.
"el kellett volna mondanom hogy könnyen szerelembe tudok esni.." igen. szólnom kellett volna. előre kellett volna tudnom.. de már nem számít. a múlton nem tudok változtatni. az élet nem néz hátra. folytatom. tudom, hogy amint lépnék újra darabokra esnék. így csak nézlek. kihasználom azt a körülbelül 10 órát amiből kapok maximum negyedórát, félórát. de megéri. :)
a testbeszéd mindent elárul. figyeltelek.
újra látni. és nevetni látni. persze másokkal. de mégiscsak valami boldogságféle volt. tudom, hogy A legszebb nap közelébe se fogok jutni. nem leszünk olyan közel egymáshoz. soha.. de akkor sem felejtelek el. még megvan amit először írtam rólad. :) tele volt reménnyel. most más nincs. de makacs kisgyerek vagyok. csak te kellesz..
lehet nyálasnak tartani. lehet őrültnek tartani. reménytelennek is. de SZERETLEK!
józanul még hasonlót sem fogsz hallani tőlem. még így írásban sem. hiszen ezt sem olvasod.
azt a tanácsot kaptam a barátodtól, hogy ne kavarjalak fel. nem teszem. inkább belehalok. :) próbálok nélküled élni. már kicsit hozzászoktam.

határozottan kijelenthetem, hogy ez a POKOL volt. és azt hiszem azt is ki merem mondani, hogy véget ért. :)
elég durva állapotok uralkodtak itt. de vége. kezd stabil lenni.
az emlékezz rám éjszakájától egészen pár nappal ezelőttig tartott.
nem ricsi volt, aki ezt okozta. ő csak rásegített. de az élet.. az bizony megkínzott.
köszi zsuzsi, hogy elég sokszor kihúztál ebből a szarból..
remélem nem okozok csalódást később, ezért csak félve mondom ki..:
azt hiszem visszatértem. :)

szétestem. sajnálom. ez most nem az őrület. ez a valóság.

ez az a blog amire nagyon szükségem van. amit muszáj megírnom és amit nem muszáj mindenkinek végigolvasni. amint sokkoló ott a kis piros x a sarokban. de ez az életem. meg kell írnom magamnak. hogy tovább tudjak menni. hogy meggyőződjek róla tényleg érdemes e..
túléltem mindent. annyi dolog történt. el sem hiszem. nem értem hogy élhetek. de élek.
négy évesen indult és azóta sem ért véget.. a szüleim válásával kezdődött. azt hiszem még mindig ez az amit okolok az állapotom miatt. aztán persze a szokásos. rokonok, ismerősök, állatok halála. már ovi előtt. egészen másodikig elég súlyosan. de negyedikben kísértetes álmok. képzelgések. a halál tudata. pipa.
oviban rémisztgetés. gyilkosok. halottak. ricsike távírányíthatós csontváza. (xP) szóval halál volt. meg félelem az emberektől. sírás és magamba fordulás. semmi kérdés. hiszen mindent tudtam. csak hallgattam. örökké. olyan gondolatok ami egy 5 éves gyereknél brutális. halál. kínzás. hogy mindenki bánt. és élveztem. szerettem gondolni ezekre. vagy igazi hihetetlen dolgok amiből kreativitás lett vagy az a brutalitás amiből a szörnyűségek lettek. meg persze az álomvilág kiépülése és elzárkózás a külvilágtól. már akkor nem bíztam senkiben. meg apám költözése miatt okoltam magam. bár nem annyira mint mások. de azért megvolt. sírás mások előtt. megmaradt. pipa.
alsóban is voltak dolgok. különcnek lenni az iskolában. nem szerettek. utáltam bejárni. sírás. pszichológus. pipa.
ráébredés, hogy nincs barátság. nincs kiben bízni, szóval mindenkinek el lehet mondani mindent. úgysem számít. egyedül lenni nagyon hosszú ideig. nem lehet senkire számítani.
az a tudat, hogy nem szabad cukrot enni. belémépült, hogy nyomorék vagyok. túl sokat mondták, hogy ez nem betegség hanem állapot. ha nem mondják talán nem érzem így.
sulistárs halála. nem értettem még.
játék hogy eljön az utolsó nap. beszélgetés a szellemekkel. elhittem, hogy ott vannak. nagy félelem. rémisztő álmok. vágy valami más dolog iránt. pipa.
első szerelem. szándékosan intéztem úgy, hogy megtudja. másodikos voltam. azt üzente szeret. vagy egy hétig volt bizonytalanság. aztán verset költött arról mennyire átvert. azóta nem hiszek egyetlen pasinak sem. szemetek.. pedig már akkor ez volt a legfontosabb.. hogyha apám nem szeretett legalább valaki más. azóta sincs senki.
aztán otthoni dolgok. egy olyan szörnyűség amit egyszer mondtam el 2 embernek. nem hiszem, hogy emlékeznek. nem voltam érthető. sírtam. azóta nem beszéltem róla. nem is fogok. senkinek. mert bánom. 10 lehettem. és szégyenlem. nem számoltam a következményekkel. rosszat tettem..
később sem lettem jó senkinek. leginkább magamnak nem. az álmok változtak és nem kilométeres csúszdát meg kistehenes házat akartam már. inkább valakit.. és egy más világot.
másodikban jött a halálvágy. azóta is feltűnik olykor..
talán felsőben már nem sírtam éjjelenként. de nincs pontos dátum. nem tudom mikor hagytam abba..
nem kellettem senkinek. valahogy mindig megkaptam. mert nem tudták. ha tudták akkor pedig régi osztálytárstól kaptam infót, aki egyébként utált, hogy túl ilyen vagy túl olyan vagyok. jártam olyanok után akiknek nem számítottam. mert senki nem ismert..
persze a művészetek is jöttek. a zene, az éneklés, színészkedés, tánc néha. meg a rajzolás mindig. aztán egy tanár miatt volt pár év szünet. meg az írás. másodiktól. de történetek mindigis voltak bennem.
meg a gondolatok. azok hetediktől. hogy mi minden történhet. meg az élet. átfogóbb ismeretek.
rengeteg sírás. de kellett hogy elfogadjam a valóságot. pipa.
aztán egy kis dolgok rendbehozása. inkább próbálkozás.
kibírni azt, hogy apám 3 éve nem jelentkezett, hogy hazudik, hogy már nem is akarom, hogy legyen. őt okolom a dolgok miatt. már nem számít.
barátok problémáinak meghallgatása. ez nem volt olyan rossz. elfelejtkeztem a sajátomról. csak átéreztem az övékét is. próbáltam segíteni és sosem sikerült. kudarcot vallottam vagy mi..
aztán kicsit kinyíltam. talán lettem valaki.
de ez a 2-3 év is vészes volt. megindult az ivászat. azt az érzést nem lehet leírni. de már nem izgat annyira. azt hittem jó. de elrontott mindent amiben még bíztam. voltak durva esetek. ottmaradhattam volna. bár más dolognál is volt ilyen. mindig is meg akartam halni. és talán a tudatalattim irányította a dolgokat úgy, hogy sikerülhessen. mindig szerencsém volt. aztán magamat okoltam más haláláért. aki nem tett semmit. én pedig igen. de azt hitték ő is. és ő meghalt. én nem haltam meg.
aztán voltak nagyon mellétalált szerelmek. 4 évnyi aggódás és egy év valaki olyan miatt aki olyan más volt. ő volt az egyetlen. de abban a szerelemben annyira kikészítettem magam.. a versek, a történetek, a zenék.. minden 100%osan kínzó emlékként hozza vissza. mert gyönyörű volt. de nem szabadott volna. sosem szenvedtem még úgy.
meg mások is voltak. ilyen viharok. de tudtam, hogy sosem lesz semmi köztünk.
az aggodalom mostanában enyhült. normális vagyok. kicsit megnyugtat.
megkaptam ezernyi módon, hogy nem kellek.
írásban, hogy "mást szeretek". rögtön magamnak estem. mástól továbbadva hogy "hidegen hagy", szóban részegen, hogy "nem szeretek senkit". mindig megviselt.
a radnai-féle balhét is túléltem. jó persze kivoltam nagyon. de túltettem magam rajta. aztán az az éjjel mikor beszélhettem Vele.. még mindig a legszebb. kár volt elhinnem, hogy lehet köztünk valami. hülye voltam. lány vagyok, mindenbe belemagyarázok mindent.
tettem tönkre sok dolgot. talán leginkább barátokat és családomat a hülyeségeimmel. hogy felelőtlen vagyok. iszok. mert szerelmes vagyok. a barátaim mindent tudnak. szüleim semmit.
tettem tönkre magam. szétbaszott bilincsdarabbal az egész csuklómból egy összefüggő sebet csináltam. volt körző, hegyező, baltaszerű kés, tű.
vettem be gyógyszereket. nem drogot. csak sima gyógyszereket baromságból. pipa.
sírtam át angolórákat. és szüneteket a wcben bújkálva.
csókolóztam olyanokkal akiket sosem szerettem. egyszer olyannal is akit szerettem. csak egyszer..
és most itt állok a világ fájdalmait néhány hónap alatt összeszedve. nem tudom elmúlt e az a vészes időszak aminek a csúcspontja egy hete kezdődött. folyamatosan a halál. másoké. az enyém. az értelmetlenség. más blogokban vezetett napló hogy kellene e élni.
egész napok eltöltése az ágyban fekve. sírások és félelemből őrültségek művelése. a nyomás belülről, hogy nem szabad megtenni mások miatt. ha önzőbb lennék nem lennék itt.
de ma este nem volt meg a szokásos őrület. csak reggel. de már enyhébb.
ha mindezt amit leírtam és azokat amiket magamban őrzök túléltem akkor LE KELL TUDNOM győzni magamat. el kell tudnom hinni, hogy élnem kell. nem őrülhetek meg. nem adhatom fel. ha csak a szerencsén is múlt minden.. akkor is sikerült. tizenhat év van mögöttem amiből alig négy volt igazán jó. de az utóbbi pár is szép volt. a legzűrösebbek de a legjobbak. ennek megvan az oka. előszöris, hogy vannak akik mellettem állnak és képesek arra, hogy nem csak velem vannak, de kiszöknek velem éjjel és fognak, hogy ne rontsam el a dolgokat, meghallgatnak mikor más dolguk lenne és segítenek..
meg persze voltak emlékek amiket nem szívesen dobnék el. volt Ő.. úristen sosem hittem volna, hogy egyszer szeretni fogom. és parázok tőle, de mégis kell hogy legyen benne valami hihetetlen dolog ami miatt ilyen hatással van rám. nem tudom, hogy ez mindenképp jó e, de nem űzöm ki magamból. csak élek.. és majd lesz valahogy.
talán még kellene írnom dolgokat. csomó mindent kihagytam. de ha elolvastad egy kicsit megérthetsz. ez az én sötét oldalam. nagyon erős. ennél sokkal erősebb. és sajnálom, hogy mostanában elég gyakran kaptok belőle, de komolyan a szétesés szélén vagyok elég gyakran..
de itt a nyár. itt az újabb esély hogy szép legyen minden. még mindig hiszem, hogy ez csak egy szakasz az életemben. talán szerencsém van és így lesz. ha pedig nem akkor meghalok vagy megőrülök. de inkább a második. mert már éreztem belőle valamennyit. rettenetes rossz. de van belőle kiút. a halálból nincs. meghalsz és nem mondhatod, hogy bocs istenkém, de ez nem jön be. hagy éljek már megint..

úgy érzem jól vagyok megint.
köszönöm. :)

az út szélén álltunk. de ennek nem volt jelentősége. eljött és tudtam, hogy vele lezárul majd minden. senkinek nem említettem, de szép lassan lezártam mindent az életemben. ő volt az utolsó. belül, nagyon mélyen a kusza érzelemrengeteg között ott lapult a tudat, hogy elkövetkezett a történetem vége.
szemben állt velem. ő nem tudta. nem tudott semmit.
- rájöttem, hogy a mondás hamis. nem a remény hal meg utoljárra.
- akkor mi?- kérdezte.
bárcsak hozzászokhattam volna a hangjához. bárcsak lett volna elég bátorságom, hogy a közelében legyek és megismerhessem. de tudtam, hogy az utolsó oldal után nincs tovább, és nem akartam második kötetet. ha egyszer meghalt bennem minden nem szerettem volna újraépíteni.
- te. te halsz meg.. a reménytelen szív eléldegél akár hónapokig is. unalomból vagy kényszerből, de megteszi. viszont ha te meghalsz nem él tovább semmi.
belenéztem a szemébe. kék. egyszer láttam már ilyen közelről, de akkor sokkal sötétebbnek tűnt, alighanem azért, mert éjjel volt. láttam, de nem tudtam felfogni. a szerelem volt az, ami mégjobban előhozta bennem az életet, amitől elég gyakran sikítógörcsöm támadt.
- a csók nem ígéret. sajnálom, hogy tőlem kell megtudnod..
- pssz..- ujjamat a szájára tettem és végigsimítottam, aztán közelebb hajoltam hozzá és megcsókoltam.- tudom. de veled különleges volt..
- ha segít beszélhetünk máskor is.
- igen, az jó lenne. - szavaim hamisak voltak. hiszen könnyebb a vég előtt azt hírdetni, hogy hosszú út van még hátra. ez a csók volt az utolsó. így akartam meghalni. mindigis erre vágytam.
bár azt hittem könnyű lesz a vége. pedig sosem kellett annyira erősnek lennem, mint akkor. nem fordulhattam vissza, nem sírhattam el a bánatom. csak hazudtam. minden hazugság volt. az életem. az álmaim. talán még ő is. de már nem tartott sokáig. ahogy eltűnt a látóhatáron, kisétáltam az életemből, és csupán az ő képét vittem magammal a szívemben.

te hülye, leszbikre egyáltalán nem hasonlító, alig tizennégyévesekkel álmodozó, tejjel drogozó, vizsgára nem tanuló, éjjelig fentmaradó, rómeó és júliát hallgató.. (többsértés nem jut eszembe :D) kis szörnyeteg, vedd el a kezed onnan, akárhol is van!
de szerettem volna még maradni.. hmmm.. <333333

"Majd valaki vár az út végén,
Majd valaki megszeret úgy mint én,
Csak az a baj, hogy sajnos ez már
Rajtam nem segít."

i love him. i love him. i love him. i love him. i love him. i love him. i love him. i love him. i love him. i love him. i love him. i love him. i love him. i love him. i love him. i love him. i love him. i love him. i love him. i love him. i love him. i love him. i love him. i love him. i love him. i love him. i love him. i love him. i love him. i love him. i love him. i love him. i love him. i love him. i love him. i love him. i love him. i love him. i love him. i love him. i love him. i love him. i love him. i love him. i love him. i love him. i love him. i love him. i love him. i love him. i love him. i love him. i love him. i love him. i love him. i love him. i love him. i love him. i love him. i love him. i love him. i love him. i love him. but i don't..